|
Témaindító hozzászólás
|
2007.11.13. 19:42 - |
Hangulatos az égő gyertyákkal, de nem éppen vidám hely. Elhunyt emberek helye ez itten, akik már egy másik világban élik életüket.. |
[32-13] [12-1]
*A szavakat hallva felnyitja a szemeit, de nem tiltakozik. Domi kezét fogva lépked ki utána, s amint kiérnek a szél az arcukba csapja az esőt. Megtörli a szemeit és behúzza maga után az ajtót, majd nekidőlve a tenyerébe temeti az arcát.*
- Ne haragudj..
*Ugyan alig hallani, amit mond.. megtörli ismét a szemeit, majd Domihoz lépve újból átöleli. Nem mond semmit, csak arcát belefúrja a ruhájába, és összeszorítja a szemeit.*
|
*A pap szavaira lehunyja szemeit. Ahogy a lány elengedi a kezét ránéz, amint elszakad nála a cérna rögtön visszaölel neki. A hátát simítgatva próbálja nyugtatni, majd elhúzza a száját. Mondana valamit, de hogyis mondhatná, hogy: nincs semmi baj.. mikor van? Így inkább nem mond semmit. Lehunyja szemeit és tovább öleli a lányt, de ha még mindig zokogna, akkor lassan feláll vele.*
- Gyere, menjünk ki.. a friss levegő jót fog tenni
*Fogja kézen és ha beleegyezik, akkor elindul kifelé a templomból.*
|
*"Ne sírj, mert elmúlt.. mosolyogj, mert megtörtént!" Tartja is magát ehhez, és a régi emlékeken rágódva elmélkedik. Ám mikor a pap elkezd a szívekhez szólni, ecsetelve hogy édesanyaként mennyi szeretetet nyújtott, esténként, az illata, a mosolya.. na ott elkezd bizseregni a mellkasa, s először csak az egyik kezét szorítja ökölbe a térdén, aztán elengedve Domi kezét a másikat is. Megmarkolja a nadrágját, de ez sem segít, összeszorított fogakkal néz anyja fotójára, szemeiben már gyűlnek a könnycseppek. Tartja magát, tartja magát, ki kell bírnia.. aztán elszakad a cérna, Dominic vállára borulva markolja meg a ruháját, és halk, néma zokogásban tör ki.*
|
*A suttogásra a lányra sandít, majd az apjára. Eltöpreng, majd Sonjára néz.*
- Ahogy gondolod.. de az sem jó, ha te tartod magadban
*Csóválja meg a fejét és szájhúzva elhallgat. Ahogy a pap belép ránéz és kihúzza magát. Sóhajt egyet, majd lehajtja a fejét. A lány érintésére rásandít, majd egy sóhajjal vissza előre. Töprengve a földet kezdi el fürkészni és elmereng kissé a régi időkön.. visszahozva magát a papra figyel.*
|
*Lehunyja egy pillanatra a szemeit, majd felpislog Domira. Mondana valamit, de inkább lenyeli, fejét a vállára hajtja, végül csak-csak kijön. A fiú füléhez hajol, és suttogva szólal csak meg.*
- Megígérem hogy kibírom, jó? Vagy én sírok, vagy apa. Ha látja, hogy én kemény vagyok, akkor végre elgyengül, amire most szüksége van, de ha én kezdek el zokogni, mint egy hisztis kislány, keménynek fogja mutatni magát, az pedig rossz.
*Ha Domi ránéz, akkor mosolyogva lehunyja a szemeit, és kényelmesen bevackolja a fejét a fiú vállán. Amint a pap bejön azért elszakad a fiútól, és mély levegőt vesz. A pap először elkezdi ismertetni, miért is gyűltek össze. Domi térdéhez nyúl, és megfogja a kezét a beszéd alatt, de nem néz rá.*
|
*A szavakra a lányra néz és elszakadva tőle a kisasztalhoz lépked. A koporsóra néz szájhúzva, majd leteszi a csokrot. Lehunyja egy pillanatra a szemeit, majd a lányra néz. Biccent, hogy rögtön megy. Körbenéz kíváncsian, majd eltöpreng, végül a lányhoz lépkedve leül mellé. Ahogy a karjának dől ránéz és elmosolyodik, de le is fagyasztja magáról, hisz nem alkalomhoz illő.. A lány apjára néz, ha összeakad a pillantásuk, akkor biccent, üdvözlés képpen és visszanéz a lányra. Nyitja a száját, de inkább nem mond semmit. Körbenéz és sóhajt egyet.*
|
*A templomba érve elpislog az első széksor felé, ahol apja is ül. Ott kéne ülniük a szorosabb hozzátartozóknak, de semmi kedve páholyból végigülni a temetést.. elhúzza a száját és a csokorra sandít, majd mosolyogva lehunyja a szemeit, és a koporsó előtti kis asztalra mutat.*
- Vidd csak oda nyugodtan..
*A koporsó már szépen fel lett díszítve, és ott lóg az édesanyja képe is. Eléggé hasonlít rá, leginkább az arca és a mosolya, de ez mellékes.. elkíséri Domit, ha szükséges, és lehuppan a legszélső székre, majd megpaskolja maga mellett a helyet a fiú számára. Sóhajt egyet, és ha leült akkor a karjának dől. Végignéz a fiún és elmosolyodik.. bevillan az öltönyös kép.. sietve félrenéz, és az összegyűlt embereket kezdi el nézegetni. Senkit sem ismer, wow..*
|
*Ahogy a lány belekarol sóhajt egyet, a szavakra elmosolyodik. Elindul befelé. Nem mond semmit, talán a lány tudja, hogy mit mondana, vagy mit gondol. De nem akarja rázúdítani azt, amit már másoktól megkapott milliószor.. egy sóhajjal belép a templomba. Körbenéz, majd a lányra kíváncsi tekintettel, végül a virágcsokorra, ami a kezében van. Eltöpreng, majd felnéz.*
|
*Domit meglátva felkapja a fejét, bár az emberkék sorban szivárognak befelé, s ahogy a részvétnyilvánításokat kapja, igyekszik senki szemébe se nézni. Apja is befut, őt röviden megöleli, de a tekinteteket kerülve kint marad. Nincs szüksége sajnálatra.. Domit meglátva elmosolyodik, s a csokorra néz, majd vissza rá.*
- Szia..
*Titokban hálás neki, amiért a fiú még nem kezdte el rázúdítani a részvétnyilvánításait. Haja már igencsak átázott, s haja az arcára tapadt. Belekarol a fiúba, ha hagyja, s fejével befelé bök.*
- Menjünk be, nemsokára kezdődik.. jó, hogy itt vagy.
*Mosolyog fel rá, és felpislog az égre egy sóhajjal.*
|
*Ahogy eljött Sonjától a szobájához ment, vett egy forró zuhanyt, felöltözött fekete ruhájába és maga mögött hagyva a kollégiumot elindult. Útközben beugrott egy virágboltba, ahol vett egy szép virágcsokrot a temetésre. Az órájára néz, majd sietősebbre veszi lépteit.*
~Remélem még időben leszek..~
*Az eső is elkezd esni, így értelmes arccal az égre néz, majd elhúzza a száját.*
~Még az ég is sír.. ma minden teljesen lehangolt..~
*Csóválja meg a fejét, majd a temetőbe érve körbenéz. A bejáratnál meglátja Sonját, így jobb kedvre derül. Elé lépkedve megköszörüli a torkát.*
- Szia.
*Néz rá, majd be a kistemplomba. Végül ki az útra.*
|
*Alig, hogy Domi elment, felvett egy kabátot, és elment futni kedvenc zenéivel a fülében. Miután lefutotta a szokott táv háromszorosát, visszasietett a kollégiumba, vett egy gyors zuhanyt, majd talpig feketébe öltözött. Ha divatbemutatóra menne, dobogós is lenne, hisz narancs fürtjei tökre összepasszolnak a ruhájával, de a mostani helyzetet tekintve egyszer sem nézett bele a tükörbe. Útnak indult, menet közben bement egy virágboltba, s egy nagy csokor, díszes rózsával a karján kocogott végig ismét a városon. A tömeg előtt akart odaérni.. és sikerült is. A pap volt még csak jelen, így volt bőven ideje letenni a virágot, és a koporsóval is egyedül maradhatott.*
- Gyermekem.. *hallja meg a pap hangját, így hátranéz rá* Ugyan majd a szertartás után is meg fogom kérdezni, de ha már itt vagy.. ez lesz az utolsó alkalom.. szeretnéd megtekintetni az elhunytat?
*Eltöpreng, majd a koporsóra néz töprengve. Ha elszalasztja, bánni fogja.. de ha meg megnézi, egy jó hétig biztos nem fog tudni aludni, ha nem több ideig. Erőtlenül megrázza a fejét, a pap bólint hogy érti, s ismét magában marad a kis helységben. Elméletileg kinti szertartás lett volna, de mivel bármelyik pillanatban eleredhet az eső, inkább betették ebbe a minitemplomba, ami közel sem olyan mint a nagy, viszont a kevés vendéghez megfelel. Kiballag az épület elé, és a messzebbi sírokat figyelve felsóhajt. Egy öregasszony áll meg előtte, és megfogja mindkét kezét.*
- Hogy megnőttél! Gügyögős pelenkásként láttalak utoljára, Sonja! *magára erőltet egy mosolyt, és hagyja, hogy megpaskolják az arcát* Sokan el fognak jönni.. édes anyád nagyon jó ember volt.. isten nyugosztalja..
*Totyog be az épületbe. Sonja ismét sóhajt és töprengve a földet kezdi el figyelni, amin lassan szétszórt esőcseppek jelennek meg. Arcát az ég felé fordítja, és az órájára néz. 5 perc és letelik az 1 óra, amit Domival beszéltek meg. Behunyja a szemeit, és hagyja hogy átölelje az eső.*
|
Hangulatos az égő gyertyákkal, de nem éppen vidám hely. Elhunyt emberek helye ez itten, akik már egy másik világban élik életüket.. |
[32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
